Lélegzünk. Mindig lélegzünk. Többnyire nem tudunk róla, a folyamat magától zajlik. Ahogy jóga órán is gyakran elhangzik: A test belélegzik, a test kilélegzik. A test önmagától is működik, ahogy a szív működése, a légzés is automatikus. A légzésre azonban tudunk hatni. Tudjuk mélyíteni, lassítani, légzőgyakorlatokkal edzeni a tüdőt, tisztítani az energetikai rendszerünket.

Ha a figyelmünket akarjuk edzeni, légzésünk a figyelem erősítő "tornagyakorlatban" is főszerepet kaphat. A légzésünket meg tudjuk figyelni. Egy pillanatra, több pillanatra, percekre és még tovább is. A figyelmünket a légzésünkre koncentráljuk és csak egyszerűen figyeljük, ahogy a légzés folyamatával szinkronban a hasfalunk, vagy a mellkasunk megemelkedik, majd lesüllyed. Emelkedik és süllyed. Csak a légzésünket figyeljük, csak arra koncentrálunk. A légzésfigyelés nem csak a koncentrációnkat javítja, de nyugtató, stresszoldó hatású is. 

Vajon mindig tudjuk-e, hogy fejben merre járunk? Hová kalandoznak el a gondolataink, miközben a napi rutin tevékenységeinket végezzük? Vagy akár újságolvasás, tévénézés közben? A szöveg megy a szemünk előtt, a tévében az adás, képek villódznak, emberek beszélgetnek, mi pedig teljesen máshol járunk. Két hírfolyam között egy harmadik csendes, elrévedező dimenzióban, amelyről vajmi keveset tudunk. Három párhuzamos információ folyam között egyikre sem emlékezve, igazán egyikre sem figyelve.

Thich Nhat Hanh a ma élő egyik legnépszerűbb buddhista tanító a The miracle of mindfulness (Az éber jelenlét csodája) c. könyvében így ír a mindennapi elkalandozásról és arról, mit veszíthetünk, ha nem arra figyelünk, amit éppen teszünk.

„Ha mosogatni szeretnél, tudnod kell hogy csináld. Kétféleképpen lehet mosogatni. Az egyik módja azért mosogatni, hogy tiszták legyenek az edények, a másik, azért, hogy elmosogassunk. Ha mialatt mosogatunk, arra a csésze teára gondolunk, amely a munka elvégeztével vár bennünket, és rohanva szeretnénk túl lenni a mosogatáson, akkor nem a mosogatásért mosogatunk. Sőt, mi több! Mosogatás közben így nem is élünk. Ha nem tudjuk elmosni az edényeket, valószínűleg a teánkat sem leszünk képesek meginni. Miközben teázunk, gondolatban máshol járunk majd, alig észrevéve a teáscsészét a kezünkben. Így szív magába bennünket a jövő, és így leszünk képtelenek arra, hogy életünk akár egy pillanatát is valóban megéljük.”

„Sok évvel ezelőtt, amikor Jim és én először utaztunk együtt az Egyesült Államokban, egy fa alatt üldögéltünk és mandarint ettünk. Jim arról kezdett el mesélni, hogy mit fogunk csinálni a jövőben. Amikor egy olyan projektről beszélgettünk, amely izgalmasnak tűnt számára, Jim annyira izgatott lett, annyira elmerült a feladatról való gondolkodásban és a társalgásban, hogy elfelejtette, hogy beszéd közben mit csinált. Bekapott egy gerezd mandarint, majd mielőtt elkezdte volna rágni, már a következő szeletet tette a szájába. Nem volt tudatában annak, hogy mandarint eszik. Annyit mondtam csak neki: „Meg kellene enned azt a szelet mandarint, amely már a szádban van.” Jim egészen elképedt, amikor rájött arra, hogy mit csinált. Olyan volt, mintha egyáltalán nem evett volna mandarint. Mintha nem evett volna semmi mást, csak a jövőbeli terveit.”

Thich Nhat Hanh: The miracle of mindfulness