A reggeleket szeretem a legjobban. A reggel teljesen az enyém.

Ébredés, nyílnak a szemek, kezdődik a reggeli lassú gondolat-áramlás. Folytatása a tegnapnak, folytatása a múltnak.
Dönthetek: elveszem-e benne, vagy megfigyelem a gondolatokat,  esetleg megszakítom a láncot az azonnali felkeléssel.
Valahol elveszett egy tudatos pillanat és már visz is magával egy történet, pedig  nem fontos, nincs jelentősége. Csak képzelgés, találmány. Felébredt a gondolkodás és gondolkodik. Nélkülem teszi, nem kér hozzá engedélyt. Össze tudunk kapcsolódni és máris olyan, mintha én gondolnám, ami keletkezik. Ügyes játszma, mert valójában a gondolatok visznek magukkal. Kora reggel nekem nincs dolgom a gondolataimmal. Nem áll szándékomban gondolkodni. Lélegzem. Figyelem a légzésem. Kilégzés, belégzés. Alig észrevehetően mozdul a test. Minden lassú és nyugodt. Most nincs gondolat. A finom figyelem a légzésre koncentrálódik.

A paplan meleg, túl meleg már az évszakhoz. Eldöntöm, hogy inkább kibújok. Egyik talpam leteszem a talajra, a szőnyegre. Kényelmes, meleg érzet. A másik talpam rögtön a papucsot keresi. Papucsba bújok egyik, másik lábbal is. A belseje hideg, barátságtalan, sima anyag. Felállok. Nyújtózkodás. Az izmokba vér áramlik. Élettelivé válnak. Az ágy felé fordulok, összehajtogatom a paplant. Először száll a fehér vászon, majd összeillesztem a sarkakat. Összehajtogatom a lepedőt. Kettőbe és kétrét és újra. A lepedőt és a  paplant egymásra teszem,  egyik tenyeremen egyensúlyozom az ágyneműt, másik kezemmel kinyitom az ágyneműtartó ajtaját, és beteszem őket a nyári takarók közé. A mozdulatok ismerősek.
Az ajtóhoz lépek, bal kézzel fogom a kilincset. Hideg, fém érintés. Klasszikus formájú kilincs. Az ajtó könnyen és halkan nyílik. Kilépek az előszobába.
Hajnali 5 óra van. A lakásban teljes csend és némaság. A konyhában dereng a reggel. A nap még nem süt be az ablakon.
A fürdőszoba ajtaja nyitva, a lámpát felkapcsolom. Zúg. Valami zúg a rendszerében. Az egyik égő kialudt.
Arcmosáshoz készülök. Az arclemosó tégelyét kézbe veszem, az átlátszó, zselés anyagból éppen egy ujjhegynyire lesz szükségem. Megmosom az arcom. Érzem az ujjakat, ahogy törődnek az arcommal, ahogy simogatnak. Vízzel lemosom,  törülközővel óvatosan szárítom. Az arc kisimul a törülköző érintésétől. A színe élénkebb lesz, élet költözik belé. Megint egy lépéssel közelebb a teljes ébredéshez.
Fogmosás. A fali szekrény ajtaján gombszerű fogantyú. Kinyitom a szekrényt, kiveszem a fogkefét, a kezembe simul. Fogkrémet teszek rá. Kevés is elég. Színes: zöld, piros, fehér csíkos. Mentolos és gyógynövényes. Fogmosás. Csak a fogkefe, a fogak és a fogkrém. Őket, sajátos együttműködésüket figyelem. Mosom a fogam, majd amikor befejeztem, törülközővel finoman újra megtörlöm arcom. Puhán, figyelemmel gondoskodom.
Megfésülöm a hajam, tükörbe nézek.  A teljes ébredés első pillanata.